Segal, Erich: Csak a szerelem (Hangoskönyv)

Matthew ​Hiller elismert, nemzetközi hírű agyspecialista. Kiegyensúlyozott, boldog életet él feleségével, Evie-vel és két lányával, úgy érzi, negyvenes éveiben végre révbe érkezett. Egy napon azonban váratlanul felbukkan egy férfi, aki megzavarja ezt a nyugalmat. A gazdag olasz kétségbeesetten követeli, hogy az orvos legalább vizsgálja meg agytumorban szenvedő feleségét, Silviát. A betegség előrehaladott állapotában lévő asszony nem csupán orvosi eset Matt számára. Silvia ugyanis nem más, mint élete legnagyobb szerelme, akitől két évtizeddel ezelőtt gorombán elszakította a sors. A férfi kénytelen beismerni, hogy azóta vár a találkozás pillanatára, amely talán enyhítené az elveszített szerelem okozta, lelke mélyén eltemetett fájdalmat. Mert sosem tudta elfeledni a húsz évvel ezelőtt együtt töltött gyönyörűséges időket, az Afrikában teljesített missziót, a szerelem, a munka, a közös zenélések nagyszerű pillanatait, a felhőtlen boldogságot, amelynek egy csapásra, durván vége szakadt. Itt lenne hát az alkalom, hogy magyarázatot kérjen. Talán újabb lehetőséget kapott a sorstól, hogy Silvia az övé legyen. Talán nem is hagyhatja magára a súlyos betegségben. De vajon meg tudja-e még menteni? És kockára teheti-e házasságát, megtagadhatja-e Evie feltétlen szeretetét, elárulhatja-e az asszonyt, aki annak idején értelmet adott kilátástalannak tűnő életének? A megindító Love Story híres szerzője ismét valódi olvasmányélménnyel lepi meg az olvasót lírai hangulatú regényében. | Szerző: Erich Segal | Cím: Csak a szerelem | Magyar kiadás: General Press, Romantikus Regények sorozat, Budapest, 2009 | ISBN: 978-963-643-108-2 | Eredeti kiadás: Erich Segal: Only ​Love, G. P. Putnam’s Sons, New York, 1997 | Fordította: Etédi Péter | Felolvassa: Ambrus Attila József | Bitráta: 192 kbps / 44 kHz / mono | Lejátszási idő: 7 óra 46 perc 22 másodperc | A felvétel 2022. májusában készült. | Youtube: https://youtu.be/wdjrXoDy4Jk #hangoskonyv #erichsegal #ambrusaalkotoistudioja

A csatornatagság számára elérhető lejátszási lista: https://bit.ly/3UmEgxl

Letöltés:
🎵MP3▶️ https://archive.org/download/SegalErichCsakASzerelem/Segal_Erich-Csak_a_szerelem-General_Press-Bp-2009.zip
🎞️MP4▶️ https://archive.org/download/SegalErichCsakASzerelem/Segal_Erich-Csak_a_szerelem-General_Press-Bp-2009.mp4

Támogathatsz:
💰PayPal ▶️ https://bit.ly/37okTLW
💰Patreon ▶️ https://www.patreon.com/ambrusaalkotoistudioja

Elérhetőségeim:
📧e-Mail ▶️ ambrusaalkotoistudioja@gmail.com
🎞️ Yut ▶️ https://bit.ly/2tVCRrD
👍 Facebook ▶️ https://bit.ly/3bCQNry
📚 E-könyv / felolvasás készítés: ▶️ https://ingyenkonyved.wordpress.com/

Köszönöm, ha a hanganyagaimról másoknak is beszélsz és ajánlod nekik a csatornámat! Ha letöltöd / áttöltöd a hanganyagokat, kérlek, jelöld és linkeld, hogy Tőlem származik! Ha tetszik, amit hallasz , ne felejts el feliratkozni a csatornára! A kis harangra is kattints, hogy értesülj a felkerülő új videóról!

Leave a Reply