Ufókrónika-sorozat 4. – Szemtanúk egyenruhában 1999 VHSRip

Sós Tibor neve megkerülhetetlen a magyar ufológia történelmében. Alapító tagja, 8 évig elnöke, jelenleg elnökségi tagja a Magyar Ufókutató Szövetségnek, az UFO-CONTROLL ufókutató hálózat elnöke. Számos könyve mellett négy dokumentumfilmet is készített. Ezen filmek negyedik, befejező része a Szemtanúk egyenruhában címet viseli, amely 1999-ben jelent meg.

Tartalom: Vadászpilóták, rendőrök, katonák megdöbbentően hiteles elbeszélései!
Mivel “ufóügyben” a nyilvánosság vállalása nem kis kockázattal jár, közel 10 évnek kellett eltelni ahhoz, hogy olyan szemtanúkat sikerüljön keresni, illetve megnyerni a nyilvános szereplésre, akik hivatásuknál fogva garantálják a hitelességet.
Utólag visszaemlékezve a sok kudarc ellenére is elmondhatjuk, hogy megérte, ugyanis a “SZEMTANÚK EGYENRUHÁBAN” című film a maga nemében egyedülálló, hiszen a vadászpilóták, rendőrök, katonák, biztonsági őrök élménybeszámolói minden kétséget kizáróan meggyőzhetnek bennünket az ufók létezéséről.

Leave a Reply