“Az ember azokhoz, – lett légyen egy személy, vagy tárgyak, amelyekhez valami ok miatt közel került, szeretettel került, nehezen beszél. A szeretet egyik formája az, ahogy az ember a családját szereti, édesanyját, feleségét, gyerekeit, barátait, a másik pedig az, hogy az ember kötodik valamihez. Hazához, földhöz… Számomra a hazát és a földet szakorlatilag talán a Tisza jelenti… Az kétségtelen, hogy az embert ifjú korában a zsákmányszerzés ösztöne sarkallja arra, hogy menjen a vízre. Késöbb azonban, különösképpen, hogyha megtanult halat fogni, akkor már elmúlik ez az osi ösztön, vagy legalábbis csillapodik nagyon keményen.
Már a csendet, a lélektani csendet találja meg, vagy keresheti meg az ember a folyó hátán… Ma is állítom, tiszta szívvel, hogy aki csendre vágyik, békére vágyik, önmagában és a környezetében felépülo békére vágyik, az talál olyan szögletet a Tiszán, hogy ez a csend megvalósulhat…”